A Dunamenti síkságon elhelyezkedő Szentendrei-sziget Érzékeny Természeti Terület, természetföldrajzilag az Alföld észak-nyugati kapuja. Mai formáját a szél és a Duna évezredes munkája alakította ki. A terület vízviszonyait ma is döntően a Duna határozza meg.
A szigeten, Szigetmonostoron található Budapest legfőbb vízbázisa: parti szűrési kútjai napi hatszázezer köbméter kristálytiszta ivóvízzel látják el a fővárost és a közeli településeket. E vízbázis védelme rendkívül fontos, hiszen elég azt egyszer elszennyezni, hogy emberi fogyasztásra alkalmatlanná váljon. A Szentendrei-sziget és környéke – különleges adottságainak és elhelyezkedésének köszönhetően – kiemelkedő természetvédelmi, vízbázisvédelmi és rekreációs funkciókkal bíró rendkívül értékes, érzékeny terület.
Az eredeti ártéri növényzet füzes bokrosai, puhafás és keményfás ligeterdei az emberi behatás eredményeként mára megritkultak, helyüket szabályos időközönként vagy alkalomszerűen víz járta extenzív nedves rétek foglalták el.
A mélyebb részeken tőzeges foltokon mocsárrétek találhatók. Magán a szigeten 25 védett növényfaj tenyészik, közöttük két szigorúan védett faj a gyapjas gyűszűvirág és a homokpusztagyepeken előforduló csikófark.
A Szentendrei-sziget a költöző madarak vonulási útvonalának fontos közép-európai állomása a Duna mentén. A területen 205 madárfaj fordul elő, amelyből 104 rendszeresen költ. A sziget legnagyobb vizes élőhelye a Merzsán tó volt, mely mesterségesen kapta a vízutánpótlás. A tavat a területet üzemeltető Fővárosi Vízművek Zrt. 2008-ban megszüntettek.
Az árterek, vizes élőhelyek szórványos, de rendszeres vendége a kiskócsag, gyakori a nagykócsag. A homokos partoldalakban mintegy 100 pár gyurgyalag költ. A terület nagy része mezőgazdaságilag hasznosított táj, ezért az ökológiai sokszínűség, a különféle élőhelyek megőrzése, fejlesztése a gazdálkodás minőségén múlik.
