Klímapark

Klímapark

Szeretettel várjuk az érdeklődő gyermek, felnőtt és nyugdíjas csoportokat (legalább 10 fős létszámban) kirándulásokra, projektnapokra a Faluház keretein belül működő szigetmonostori Klímaparkba.

Amellett, hogy Budapest és a közeli települések legfőbb vízbázisa a Szentendrei-szigeten található, a különleges, varázslatos hangulatú sziget számos védett növénynek és állatnak ad otthont.

A természet szépsége és gazdag kincsestára kötelez és inspirál minket, itt élőket, értékeink megőrzésére, a környezet védelmére. Emellett fontosnak érezzük azt is, hogy kincseinket bemutassuk azoknak, akik erre fogékonyak, ezért olyan programcsomagokat állítottunk össze különböző korosztályú csoportok részére, amelyek segítségével testközelből, izgalmas, interaktív módon ismerkedhetnek meg a sziget természeti- és a település kulturális értékeivel.

A foglalkozások során szó esik természet- és tájvédelemről, klímavédelemről, a vízbázisokról, kultúrtörténetről, fenntarthatóságról – megannyi fontos, aktuális témáról. A programcsomagokban szerepel természetjárás, tanösvény és kiállítás megtekintése szakvezetéssel, tematikus kézműves foglalkozás, háztáji öko-gazdaság látogatása állatsimogatóval, sajtkészítéssel, kenyérsütéssel.

A foglalkozásokat sokéves, környezeti nevelési, módszertanos tapasztalattal rendelkező szakemberekkel állítottuk össze és alakítjuk személyre szabottra a csoportok korosztályi sajátosságainak és aktuális igényeinek figyelembevételével.

Várjuk minden kedves érdeklődő jelentkezését, aki szeretné átérezni a hely varázsát, és velünk együtt felfedezni Szigetmonostor kincseit!

Előzetes egyeztetés alapján, minimum 10 fős csoportokat fogadunk.

További információ:
Weboldal: http://www.szigetmonostor.hu/index.php/turizmus/klimapark
Facebook: https://www.facebook.com/szigetmonostor.klimapark
Klímapark kisfilm: https://www.youtube.com/watch?v=EQNgDX06yX4

Jelentkezés, igények egyeztetése:
Cím: Szigetmonostor Faluház, 2015 Szigetmonostor, Árpád u. 15.
Sarló Emese koordinátor: +36 70 399 9900
Kovács Attila intézményvezető: +36 70 374 0541
e-mail: klimapark@szigetmonostor.hu vagy faluhaz@szigetmonostor.hu

 

 

Puszta Monostori Birkás

Puszta Monostori Birkás

Szeretettel várunk tanyánkon legalább 10 fős csoportokat. Igény szerint az alábbi szolgáltatásokat tudjuk nyújtani:

  • Állatsimogató (kecske fejés bemutatása, kipróbálása)
  • Sajtkészítés, sajtkóstolás
  • Nemezelés (a gyapjú útja az állattól a felhasználásig)

A programcsomag díja 1.000 Ft / fő.

További lehetőségek:

  • Pónilovaglás (1.000 Ft / fő)
  • Íjászat (500 Ft / fő)
  • Bográcsgulyás (600 Ft / fő)

A programok az igényeknek megfelelően kombinálhatók. A csoport ezeken párhuzamosan vehet részt: közösen megnézik a sajtkészítés első lépéseit, azután amíg a sajt készül, addig néhányan nemezelhetnek, mások íjászhatnak vagy lovagolhatnak, majd cserélnek. Ezután következhet a sajtkóstolás és a bográcsos ebéd.

A tanya meglátogatására érdemes 3-5 órát szánni.

További információ, jelentkezés, egyéni igények megbeszélése, illetve érdeklődés 10 főnél kisebb csoportok, családok részére:

Szűr Tímea
Telefon: +36 30 984 5163

Egyéni látogatóink számára szombaton délelőttönként 10 órától 14 óráig van lehetőség a tanya látogatására, ekkor a fenti programok létszámtól függetlenül elérhetőek.

 

Traktorozás

Traktorozás

Gyerekek, felnőttek egyaránt megtapasztalhatják, milyen egy traktoron ülni, azzal a földeken haladni, dolgozni. Felnőttek akár a traktor vezetését is kipróbálhatják!

A programlehetőség sajnos ideiglenesen nem elérhető.

 

Monostori Lovasfarm

Monostori Lovasfarm

Lovasfarmunkon szeretettel várjuk azokat a családokat, baráti társaságokat, akik szeretnének megismerkedni a lovakkal, más háziállatokkal, a falusi élettel.

Lovardalátogatás programunk során megtudhatják, hogy hogyan zajlanak egy lovarda mindennapjai, kipróbálhatják a lovaglást, és tanyasi vetélkedőn is részt vehetnek.

Áraink:

  • lovasfarm látogatása vezetõvel: 300 Ft / fő
  • sétalovaglás: 700 Ft / fõ
  • tanyasi vetélkedő (három játék, kb 30 perc): 300 Ft / fő

Egész évben várjuk vendégeinket további szolgáltatásainkkal is:

  • lovaglás,
  • pónilovaglás,
  • tereplovaglás,
  • lovas személyiségfejlesztõ tréning,
  • csapatépítõ tréning,
  • családi rendezvények.